Komoly bűncselekmény a hivatali vesztegetés

Posted on

Hivatali vesztegetés

Nem egy olyan illegális cselekmény van, ahol az adott tett több fajtája is létezik. A hivatali vesztegetés esetében is szükségszerű ezeknek a megemlítése. A tények megértése érdekében kötelező az adott bűncselekmény alanyaival, vagy jobban mondva, tetteseivel is foglalkozni, hiszen ebből kiindulva, a hivatali vesztegetés két formája ismert: az aktív és a passzív. Itt tudni kell, hogy aki átadja vagy ígéri az előnyt, és ezzel befolyásolni törekszik a hivatalos személyt, működését tekintve, az nyilvánítható az aktív alanynak.

Az, aki a felajánlott pénzt vagy bármilyen tárgyat elfogadja, esetleg kéri azt, nevezhető passzív tettesnek. Sokkal egyszerűbb példa erre talán az, hogy az a személy, amelyik egy hivatalosabb ügyben valamit elintéz és cserébe ad, ígér, az az aktív vesztegető, míg az az illető, aki bármit is szívesen fogad, az a passzív résztvevő. Ennek a példának köszönhetően, már nem is annyira nehéz átlátni, hogy mit is takar a hivatali vesztegetés. Ezt azért is érdemes megjegyezni, mert a törvényt legalább alapfokon ismerni kell.