Mesefilmek időpontja – TV műsor

Posted on

Szponzorált tartalom

TV műsor

Amikor a gyerekeink unatkoznak vagy nagy csendben vannak, az mindig gyanús. Ha éppen nem érünk rá velük foglalkozni, mert más teendőink vannak, olyankor is le kell őket foglalni, például tévénézéssel. A gyermekműsorok időpontja a TV műsor megtekintése után ismerhető meg. Sok szép mesét közvetítenek a tévében, amelyek között a kicsiknek általában több kedvencük is akad. Jó tudni, hogy az adott mesefilmek pontosan melyik napon és hány órakor kezdődnek.

Aztán amíg a gyerekek megtekintik a kedvenc filmjeiket, adott esetben például egy tál pattogatott kukoricával az ölükben, addig mi, szülők elvégezhetjük a legfontosabb teendőinket. Eperke és barátai a kicsik nagy kedvenceinek számítanak, ezt a mesét mindig nagy örömmel fogadják.

A TV műsor oldalain pedig megnézhetjük, hogy mikor kezdődik, illetve, hogy utána melyik mese következik. De a mérkőzések vagy filmek időpontjait is megnézhetjük, hiszen az egész napos rohangálás és munka után nekünk, felnőtteknek is nagyon jólesik a passzív pihenés, azaz megnézni egy izgalmas műsort.