Szponzorált tartalom
Itt a nyár. Szinte pár nap alatt átvette az irányítást a hőség a főváros felett. Ez egyszerre lehet egy áldás és átok is. Áldás, hiszen végre elmehet az ember strandolni és nem kell kabátot hordani. Átok, mivel mikor otthon kell maradni és éppen el kell végezni a takarítást, vagy csak egyszerűen lazítani akarunk, pusztító lehet a meleg. Engem annyira nem zavar a nyári forróság. Mindig korán kelek reggelente és kinyitom az ablakot. Ilyenkor besurran a szobába a hűs, reggeli levegő és ez talán az egyik legcsodálatosabb érzés. Éjszakára is nyitva hagynám, de mivel a lépcsőházra nyílik az ablakom, ezért inkább becsukom, elkerülve az esetleges nemkívánatos látogatókat.
Az egyetlen dolog, amit tényleg nem szeretek a nyárban, az az izzadás. A hajam elképesztően önfejű és a legkisebb hatásra összekócolódik úgy, hogy soha nem lehet kibogozni. A húgom is hasonló problémákkal küszködik, csak persze nagyobb hajterületen. Nyáron volt a névnapja és eldöntöttem, hogy szerezni fogok neki egy hajvasalót. Korábban már találtam egy nagyon jó webshopot, amit BestMarkt-nak hívtak. A hajvasaló árak után kutatva elsőként ezt az oldalt látogattam meg. Mint később kiderült, ez volt egyben az utolsó megállóm is, mivel itt mindent megtaláltam, amire szükségem volt.
Sokan idegenkednek még mindig a webshopok gondolatától. Azt mondják, hogy nehezen kezelhetőek és drága a kiszállítási költségük. A BestMarkt-nál, a hajvasaló árak között böngészve, soha nem éreztem ezeket. Ennek az a fő oka, hogy nagyon könnyedén kezelhető az egész felület. Mikor belépünk a kezdőlapra, még csak ömlesztett listákat fogunk látni. Ez sem egy haszontalan funkció, hiszen át tudjuk nézni, hogy a hajvasalókon kívül mi mást kínálnak még a BestMarkt-nál. Rendkívül sokoldalú az üzlet, de egy dolog közös minden egyes termékükben: a kedvező árak.
Ahhoz, hogy a hajvasaló árak közé kerüljek, nem kellett túl sok mindent tennem. Ez annak köszönhető, hogy a BestMarkt egy kiválóan felépített kategória rendszerrel dolgozik. Ezek segítségével csak annyit kell tennünk, hogy a felső menüből kiválasztjuk, hogy minket melyik termékcsoport érdekel. Az én esetemben a hajvasaló árak a háztartási cikkek és azon belül a szépségápolás részlegen voltak megtalálhatók. Erre rákattintva egy olyan listát kaptam, ami már sallangmentes volt és csak hajvasaló árak között böngészhettem.
Már a termékek megnevezéséből is rengeteg értékes információt ki tudunk nyerni. A márkájukat, fajtájukat és azt, hogy milyen színűek. A színt persze nem csak a leírásból, hanem a mellérendelt képből is megtudhatjuk. Minden termékre rá lehet nagyítani és szépen meg tudjuk nézni, hogy valóban tetszik-e kinézetre. Meg tudjuk emellett tekinteni az árakat is, anélkül, hogy egyenként meg kéne nyitni a hajvasalók ismertető lapjait. Mindegyik megnevezés alatt megtalálhatjuk az árat, sárgával kiemelve.
Volt még egy plusz funkció, ami nagyon tetszett. Ha az ár fölé pillantunk, akkor halvány szürke szöveges dobozokat fogunk látni. Ezek általános, tömör, egyszavas információkkal rendelkeznek, melyekkel még egyszerűbb és gyorsabb lesz a keresésünk. Vegyük példának az első hajvasalót, amit kiad, ha belépek a kategóriába: az ár fölött azt olvashatjuk, hogy kerámia bevonat, gyors felmelegedés és szabályozott hőmérséklet. Ezekkel a címkékkel pár másodperc alatt körülbelül mindent megtudhatunk az általunk kiszemelt termékről. A többit pedig szinte csukott szemmel is meg lehet már csinálni, olyan egyszerű a rendelés a BestMarkt-tól.