A női és férfi kerékpár közötti különbségek

Posted on

Szponzorált tartalom

Férfi kerékpár

Alapvetően bárki mindenféle biciklivel tekerhet, azért nem árt figyelembe venni, hogy melyik modellt, melyik nem képviselőjének készítették. Úgy van kialakítva a férfi kerékpár, hogy az erősebbik nem adottságaihoz idomuljon, így egyértelmű, hogy egy nő kevésbé komfortosan tud ezzel tekerni.

Érdemes az uraknak a férfi kerékpár modellek között keresgélni, már csak azért is, mert ezeknek a megjelenése jobban kielégíti az igényeiket. A biciklizés is kellemesebb, ha olyan járgánnyal történik, ami megfelel az esztétikát illető elvárásoknak, illetve passzol a tulajdonosa stílusához.

Ha pedig egy úriemberről van szó, akkor ennek minden bizonnyal egy férfi kerékpár tud a leginkább megfelelni. A férfiaknak az anatómiája más, mint a nőké. Tehát természetes, hogy a férfi kerékpár is picit más kialakítást kell kapjon, mint a női. Például a méretek sem egyeznek meg teljesen a két nem járgányai esetében, hiszen az urak nagy általánosságban magasabbak.

Persze van akkora férfi kerékpár is, amelyik megegyezik a nőknek készült modellek valamelyikével, de vannak egy-két mérettel nagyobbak is. Ezek a magasaknak kimondottan előnyösek, mert egy átlagos bringával nagyon kényelmetlen és kellemetlen számukra a tekerés.

Túlságosan le kellene hajolniuk és a lábukat se tudnák kinyújtóztatni, így egyértelmű, hogy szükség van a nagyobb darabokra. Persze a gyártók nem feledkeznek meg az átlagnál kisebb férfiakról sem, de azt is tudják, hogy nekik is eltérőek az igényeik, mint egy hasonló magasságú nőknek, így direkt nekik is terveznek férfi kerékpár modelleket.