Szponzorált tartalom
A gyermekek fizikai fejlődésének vannak bizonyos szakaszai. Amikor azt érzékeli a szülő vagy az orvos, illetve védőnő, hogy a gyerkőc fejlődése esetleg elmarad a kortársakéhoz képest, akkor a gyermek gyógytorna jelentheti a megoldást a felzárkózáshoz.
A gyerekek számára kifejlesztett gyógytornák programjának kialakításánál figyelembe kell venni az életkorukat és a fejlettségi szintjüket, ugyanakkor nem szabad kifelejteni az egyéni szükségleteiket sem, melyek szintén meghatározóak abban, hogy milyen típusú gyógytornára lesz szüksége a gyermeknek.
A gyakorlatoknak kihívást jelentő, de megvalósíthatónak kell lenniük, és a gyermek sajátos állapotához és céljaihoz kell igazodniuk.
Gyermek gyógytorna Budapest esetében a MendMedical Egészségközpontban elérhető, ahol tartásjavító torna, lúdtalp torna és DSGM, avagy Dévény-módszer által végzik a fejlesztéseket. Ezeket a foglalkozásokat mind képzett szakemberek bonyolítják le, személyre szabottan, a gyermek igényeihez igazítva.
A különböző gyógytornák biztonságos és hatékony módjai lehetnek a gyerekek fizikai funkciójának javításában és céljaik elérésében. Fontos, hogy egészségügyi szakemberrel, például fizikoterapeutával vagy gyermekorvossal dolgozzanak ki egy testreszabott programot, amely megfelel a gyermek egyéni szükségleteinek.