Kiváló termék babának fogzásra, amit útközben is megrendelhetünk.

Posted on

Szponzorált tartalom

babának fogzásra

babának fogzásra

Nagyon szeretek utazni. Azt érzem, hogy van egy csomó ember, aki sosem élheti át igazán azt, hogy milyen átlépni egy másik ország határán. Nem azért, mert anyagilag nem engedhetnék meg, hanem mert egyszerűen azt érzik, hogy minden megvan nekik azon a helyen, ahol élnek. Nincs bennük érdeklődés az új és más dolgok iránt. Inkább csak elfogadják a jelenlegi helyzetüket.

Őszintén, az, ha valaki elégedett azzal, ahol él, egyáltalán nem számít gondnak. A probléma akkor kezdődik, ha ennek hatására kizár minden más lehetőséget az életéből, ami új élményeket hozhatna. Mert esküszöm nektek én is átmentem ezen egy csomószor. Volt bennem egy érzés, hogy logikusan tényleg nem változik meg semmi, ha elmegyek utazni. És mégis, mikor megéli az ember, egyáltalán nem ilyen fekete-fehér és analitikus az egész folyamat.

Nincs ez másképp a gyerekvállalással sem. Egészen addig, amíg meg nem születik a gyermekünk, nehezen tudjuk elhinni az embereknek, hogy ez mekkora változást hoz az életünkben. Most azonban, hogy eljött a fogzás időszaka, már én is felfogtam. A feleségem megkért, hogy keressek valamit a babának fogzásra. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy a közelben melyik boltban lehet ilyet kapni, úgyhogy inkább az internetet hívtam segítségül. A babának fogzásra szóra pedig az Imagine Baby oldalát adta ki.

Az első hely már rögtön megtetszett, úgyhogy ki is választottam ezt. Alapjáraton már az nagyon pozitív volt, ahogy kinézett az oldal. Az első dolog, ami fogadott, nem valami idegesítő reklám volt, hanem egy kedves háttér és pár alap infó. Az Imagine Baby oldalán látszott, hogy ki volt találva egy koncepció. Ezalatt azt értem, hogy a babának fogzásra termékek kapcsán a fő árujuk a rágómaki. Ennek van alávetve az egész oldalnak a designja, ez pedig egy hihetetlen dolog, mivel nem szokták ennyire átgondolni a cégek az ilyen apróságokat.

Az Imagine Baby azonban tudta, hogy ezekkel lehet megnyerni a vásárlót. Különösen egy aggódó szülőt, aki terméket keres a babának fogzásra. Az oldalon egyébként még tájékoztatók is elérhetők a témában. Ezeket olvasva egy kicsit meg tudtam nyugodni, hogy nem vagyok egyedül és más szülők is átestek ezeken a dolgokon. Az viszont egyértelmű volt, hogy tényleg szörnyű a gyermekemet fájdalmak közt látni és segíteni akartam neki.

Ekkor jött a képbe a rágómaki termék. Biztos, hogy mindenki látott már rágókát. Kiskorunkban nekünk is használni kellett, mivel ezzel enyhíteni lehet a fogzás fájdalmát. Az itt található termék azonban nem hasonlít egyáltalán azokra a furcsa, amorf tárgyakra. Az Imagine Baby oldalán található makiknak személyisége van és tökéletesen működnek rendes játékokként is.

A termékek minőségiek voltak, ehhez kétség sem fér. Ehhez pedig boldogan kifizetem azt az árat, amit elkérnek. Persze kicsit drágább, mintha a boltban vennénk valamit, viszont gondoljunk mindig arra, hogy ezt gyermekünk a szájába fogja venni. Ilyen esetben pedig nem lehet kompromisszumokat kötni, hanem azt kell nézni mi a legjobb a gyermek egészségének.

A rágómakit végül megrendeltük és nem maradt el a várt siker. A kicsink nagyon imádta és egész nap ezt rágja azóta is. Nagyon pozitív volt az élményünk az Imagine Baby szolgáltatásával és biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy tőlük fogunk rendelni.